Hírek

Elérhetőségek

Polgármesteri köszöntő

Szeretettel köszöntöm a falu összes lakója és Káva Község Önkormányzata nevében.
Káva három domb által körülvett, festői szépségű kis település Budapesttől 50 kilométerre, melynek varázslatossága sok embert megfogott és ösztönzött alkotásra.
Falunk szülötte Vargha Gyula (1853-1929), aki nem csak költőként ismert, hanem mint országgyűlési képviselő és politikai államtitkár. Verseiben, írásaiban megjósolta Trianon tragédiáját. Az ő tiszteletére kerül minden évben megrendezésre a Vargha Gyula szavalóverseny.
Nemzetünk nagy alakja, Kölcsey Ferenc is eltöltött Káván egy hónapot, részt vett a szüreten és itt született a Bor-király című verse. Az ő emlékére áll a falu központjában mellszobra.
A gyönyörű, háborítatlan természet, a lebilincselő táj számos művészt ragadott magával, nem csak a múltban, de jelenleg is több alkotó művész tart fent műhelyt a faluban. Itt telepedett le Oláh Szilveszter, Simorka Sándor szobrászművészek, Salamon György festőművész. Műveik hazánk mellett a Kárpát-medencében is megtalálhatók.
A faluban található nevezetességek garantálják, hogy az idelátogató kellemes perceket fog eltölteni. Helyet kapnak 18. századi kastélyok, templomok, szobrok, a Vargha Gyula emlékház, a falu határban fekvő Törökhíd, merre vándorolva találkozhatunk egy rendkívül ritka védett virággal, a tavaszi hériccsel.
Évről évre egyre nagyobb sikere van a falu központjában megrendezésre kerülő lecsófesztiválnak, ahol 2012-ben, 2013-ban megfőztük a világ legnagyobb, több mint 1000 adagos tökös lecsóját. Itt és a többi rendezvényen (Falunap, szüreti bál, Gyermeknap) megtapasztalhatja a kávai emberek vendég szeretetét, kedvességét.
Jöjjenek el hozzánk, hogy utána örökre itt maradhassanak!
Köszönettel tartozom minden embernek, aki segítette, hogy a fejlesztéseink megvalósuljanak.

Üdvözlettel:
Veszteg István
polgármester

Csatolmány(ok):