Hírek

Elérhetőségek

Választási bizottság

A Helyi Választási Bizottság működéséről

 

 

A helyi választási bizottság választott és megbízott tagokból áll.

 

 

Választott tagok:

 

 

  • csak a településen lakcímmel rendelkező, a központi névjegyzékben szereplő választópolgár lehet tagja,

     

  • a helyi választási bizottság három – az egy szavazókörrel rendelkező településen öt – tagját és legalább két póttagot a települési önkormányzat képviselő-testülete a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásának kitűzését követően, legkésőbb a szavazás napja előtti negyvenkettedik napon választja meg; személyükre a helyi választási iroda vezetője tesz indítványt,

     

  • az alakuló ülésén eskü vagy fogadalomtételt követően a választási bizottság a választott tagok közül megválasztja elnökét és annak helyettesét,

     

Megbízott tagok:

 

 

  • a helyi választási bizottság további egy-egy tagját a választókerületben jelöltet, illetve listát állító jelölő szervezetek, valamint a választókerületben induló független jelöltek bízhatják meg,

     

  • a választási bizottság megbízott tagja az lehet, aki az adott választáson jelöltként indulhat,

     

  • a választási bizottság megbízott tagját a választási bizottság elnökénél 2014. szeptember 26. napján 16.00 óráig lehet bejelenteni. A megbízott tag választójogát a választási iroda ellenőrzi, ha a megbízás nem felel meg a törvényben foglalt feltételeknek, a választási bizottság elnöke a választási bizottság elé terjeszti az ügyet. A választási bizottság a bejelentéstől számított három napon belül határozattal dönt a megbízás elfogadásáról vagy visszautasításáról.

     

Összeférhetetlenség:

 

 

A választási bizottságok független, csak a törvénynek alárendelt szervek, pártatlanságukat a törvény összeférhetetlenségre vonatkozó szabályai biztosítják, e szerint a választási bizottságnak nem lehet tagja:

 

 

  • a köztársasági elnök,

     

  • a háznagy,

     

  • képviselő,

     

  • alpolgármester,

     

  • jegyző,

     

  • másik választási bizottság tagja, választási iroda tagja,

     

  • a Magyar Honvédséggel szolgálati jogviszonyban álló személy, valamint

     

  • jelölt.

     

Nem lehet a választási bizottság választott tagja a fentiekben foglaltakon túl

 

 

  • párt tagja,

     

  • a választókerületben jelöltet állító jelölő szervezet tagja,

     

  • a választókerületben induló jelölt hozzátartozója,

     

  • a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvény szerinti központi államigazgatási szervvel vagy a választási bizottság illetékességi területén hatáskörrel rendelkező egyéb közigazgatási szervvel kormányzati szolgálati jogviszonyban, szolgálati vagy más, munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló személy a közalkalmazott kivételével, állami vezető.

     

A Helyi Választási Bizottság feladatai:

 

 

  • dönt az egyéni választókerületi jelöltek, valamint a polgármesterjelöltek nyilvántartásba vételéről, illetőleg elutasításáról,

     

  • dönt a kompenzációs lista nyilvántartásba vételéről,

     

  • jóváhagyja az egyéni választókerületi szavazás, valamint a polgármester szavazás szavazólapjának adattartalmát,

     

  • dönt minden olyan kifogásról mely kifejezetten az egyéni választókerületi, a kompenzációs listás, valamint a polgármester-választással kapcsolatos,

     

  • dönt a szavazatszámláló bizottság tevékenysége, döntése elleni kifogásról, valamint a szavazóhelyiségben elkövetett egyéb cselekménnyel kapcsolatos kifogásról,

     

  • megállapítja és közzéteszi az egyéni választókerületi választás, a kompenzációs listás és a polgármester választás eredményét,

     

  • kiadja a választókerületben megválasztott képviselőnek és polgármesternek a megbízólevelet.